Március az Erzsébetvárosi Óvodában

Március elsején az egész óvoda ellátogatott a Mackó kiállításra, ahol több ezer mackót csodálhattak meg a gyerekek és a felnőttek.

Nőnap alkalmából meglepetéssel készült az óvoda minden kisfiúja a kislányoknak. Szeretettel adták át apró, saját készítésű ajándékaikat.

Megünnepeltük Nemzeti ünnepünket, ennek alkalmából Huszár érkezett hozzánk, aki bemutatta ruházatát, szükséges felszereléseit, mesélt a rég múlt időkről. Utána az iskolába menő nagyokkal csatlakoztunk a Várkastélynál rendezett városi rendezvényhez, melyen iskolások, óvodások szavalták el a nemzeti dalt közösen.

Húsvét hagyományához kapcsolódóan elégettük a Kiszebábot, bízva a rontás, a betegségek elűzésében, és jelképesen átléptünk a Tavaszba.

Megünnepeltük a Víz világnapját, ahol ismét sort kerítettünk érdekes kísérletekre. Óriás akváriumot készítettünk, és sokat beszélgettünk a víz fontosságáról.

Nyílt délelőttöt tartottunk óvodánkban a Húsvét jegyében, ahová nagy számban érkeztek szülők mind a négy csoportba, hogy együtt játszanak gyermekeikkel, és betekintést nyerjenek egy óvodai hétköznapba.

Utána óvodánkba is megérkezett a nyuszi, de mielőtt megkerestük volna az udvaron elrejtett meglepetéseket, előtte a kisfiúk a hagyománynak megfelelően locsoló vers kíséretében meglocsolták a kislányokat illatos kölnivel. Köszönet képen a lányok finom csokoládéval kedveskedtek nekik.