Honlap

umf.jpg

nfu.jpg

esza.jpg

migrans-emb155x96.jpg

pedagogus-emb155x78.jpg

Galéria válogatás

Tagóvoda választó



2016-szeptember PDF Nyomtat Email

 

Szeptember

 

Osvát Erzsébet: Évi óvodás lett

 

Anyukám is mondja

meg a szomszéd néni:

- Ejnye, de megnőttél,

nagylány lettél, Évi!...

- Óvodába viszlek -

szólt egy nap anyukám,

s ki is választotta

a legszebbik ruhám.

Köténykét adott rám,

hogy a ruhám védje,

s utunkra indultunk

anyukámmal végre.

Visszaszaladtam az

ajtóból egy percre.

Alvó Biri babám

jutott az eszembe.

Megmondtam Pajtásnak,

kedves, hű kutyámnak:

- Amíg távol leszek,

őrizd a babámat!

 

 

Kedves Szülők !

Szeptemberben elsősorban mindenkinek az óvodakezdés, iskolakezdés jut az eszébe.

Az első elválás a szülőtől, gyermektől mindig nagyon nehéz.

A kisgyermek elindul a szocializálódás útján. Új embereket, közösséget, szabályokat ismer meg. Az első időszak nagy hatással van a gyermek további óvodás éveire.

Fontos a szeretetteljes, türelmes, bizalmon alapuló kapcsolat kialakítása.

Ezt szeretnénk néhány jó tanáccsal megkönnyíteni.

http://www.nlcafe.hu/baba/20160812/ovi-gyerek-anya/

 

Szeptember a szüreti mulatságok hónapja is.

Takáts Gyula:  Szüreti vers                                           Sarkadi Sándor: Édes ősz

  

 Szüretelnek, énekelnek,                                                 Édes ősz jött

 Láttál-e már ennél szebbet?                                           Hull a körte

 Dió, rigó, mogyoró,                                                       Hamvas szilva

 Musttal teli kiskancsó.                                                    Hull a földre.

 Sose láttam szebbet!                                                       Itt az alma

 Akkora fürt, alig bírom,                                                  Kasba rakd!

 Egy fürtből lesz akó borom.                                           Ott a szőlő,

 Dió, rigó, mogyoró,                                                       Hamm, bekapd! 

 Csak úgy nevet a kancsó.                                               Bokor alatt dió búvik,

 Az sem látott ilyet.                                                         Ott ne hagyd!

 Az öregnek aszú bor jár,

 A gyereknek must csordogál.

 Dió, rigó, mogyoró,

 Szüretelni, jaj, d jó!

 Igyunk erre egyet!

 

Gyermekeinkkel mi is szüretelhetünk, mustot készíthetünk.

Vidám dalok hallgatásával még kellemesebbé tehetjük a munkát:

https://www.youtube.com/watch?v=HgvASWQWLs0

https://www.youtube.com/watch?v=0UxfS-MrGBg

 

 

 


 
 

  

A közösen elkészített must kóstolgatása közben mesét hallgathatunk:

 

" Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack "

https://www.youtube.com/watch?v=KSQg5JLNdy0

 

Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack

Volt egyszer egy király s annak három szép lánya. Ez a király egyszer, mikor a vásárra ment, kérdezte a lányaitól:

- No, lányok, mit hozzak nektek a vásárról?

Azt mondta a legidősebb:

- Hozz nekem, édesapám, aranyruhát.

Azt mondta a középső:

- Nekem pedig ezüstruhát.

- Hát neked mit hozzak? - kérdezte a legkisebbiket.

- Nekem, édesapám - mondta a legkisebb királykisasszony -, szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot.

- Hm - csóválgatta fejét a király -, még ezt sem hallottam, de ha van ilyen a világon, majd hozok én neked, lányom.

Elment a király a vásárra, s vett is mindjárt aranyruhát a legidősebb lányának, ezüstöt a középsőnek, de szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot nem talált, pedig végigjárt minden boltot.

Búsult a király, hogy éppen a legkedvesebb lányának nem teljesítheti a kívánságát. „No - gondolta magában -, csak érjek haza, kihirdettetem az országban, hogy akinek van szóló szőlője, mosolygó almája, csengő barackja, csak hozza az udvaromba, annyi aranyat adok érte, hogy holtig úr lesz abból.”

Ahogy ezt éppen így elgondolná, nagyot zökken a hintaja, s úgy megragad a sárban (mert nagy sár volt ám), hogy a paripák meg sem tudtak mozdulni. Eleget rittyegtetett, pattogtatott, káromkodott a kocsis, de a paripák úgy állottak egy helyben, mintha odacövekelték volna őket.

Mérgelődött a király, de nagyon. Hogyisne mérgelődött volna, mikor a paripái máskor kis híja volt, hogy lerúgják a csillagot az égről, s most ezt a könnyű hintót sem tudták megmozdítani. Nosza, emberekért küldött a faluba. Szaladt is a falu népe lovastul, ökröstül, kutyástul, macskástul annak a hírére, hogy elakadt a király hintaja. De bizony hiába csődült össze a falu, meg sem tudták mozdítani a hintót.

Egyszer csak, amint ott kínlódnának, odasompolyodik egy disznó, s mondja a királynak:

- Röf-röf-röf, felséges királyom, add nekem a legkisebb lányodat, s egyszeribe kiszabadítlak lovastul, hintóstul, mindenestül.

Szeme-szája elállt a királynak a nagy álmélkodástól: hát ez aztán mi az isten csodája!

De mit gondolt, mit nem, azt mondta a disznónak:

- Jól van, hadd lám, mit tudsz. Itt a kezem, nem disznóláb, ha kiszabadítasz, neked adom a legkisebb lányomat.

A disznónak sem kellett több, az orrát bedugta a kerékfentők közé, egyet lódított a keréken, s azzal - hopp! - csak úgy kirepült a kocsi a sárból, nekiiramodtak a paripák, s egy pillantásra hazaröpítették a királyt.

Ahogy hazaért a király, előszedte az aranyruhát, ezüstruhát, s átaladta a két idősebb lányának. A legkisebb lánynak azt mondta nagy búsan:

- Látod, látod, lányom, miért nem kívántál te is ruhát, mert szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot nem találtam az egész vásárban.

De még jó kereken ki sem mondhatta, hallja, hogy jön a disznó nagy röfögéssel. Kinéz az ablakon nagy ijedten, s hát látja, hogy az csakugyan az a disznó, amelyiknek a legkisebb lányát ígérte. S a beste állatja még taligát is hozott magával, bizonyosan azon akarja elvinni az ő legkedvesebb lányát.

Az ám, fel is röfögött az ablakba mindjárt:

- Röf-röf-röf, felséges királyom, eljöttem a lányodért. Röf-röf-röf, küldd le, hadd viszem a taligámon.

„Megállj - gondolta magában a király -, majd küldök én neked lányt!” Nagy hirtelen felöltöztettek egy parasztlányt szép aranyos ruhába, s leküldték a disznóhoz. De hiszen nem volt ez olyan feje lágyára esett disznó! Felröfögött a királynak:

- Röf-röf-röf, felséges királyom, ez nem a te lányod!

Hej, még csak most bánta meg igazán a király, hogy olyan nagy bolondot csinált, s még kezet is adott egy koszos disznónak!

Hát még a kicsi királykisasszony! Úgy sírt, úgy jajgatott, hogy zengett belé a palota, s azt mondta, inkább itt pusztul el menten, semhogy disznónak legyen a felesége.

De hiába sírt, hiába jajgatott, a földhöz is hiába vágta magát, a király azt mondta keserves könnyhullatás közt:

- Már hiába, édes lányom, neki ígértelek, menned kell.

Hanem közben megint gondolt egyet a király: felöltöztette a lányát rongyos, piszkos ruhába, s úgy küldte le. Hátha így majd nem tetszik a disznónak.

No hiszen, ezt ugyan rosszul gondolta! A disznó, mikor meglátta a királykisasszonyt, majd kiugrott a bőréből nagy örömében. Felkapta a lányt, szépen a taligára ültette, s vitte nagy röfögéssel:

- Röf-röf-röf, ne sírj, királykisasszony, jó dolgod lesz nálam.

Sírt a királykisasszony keservesen, de a disznó csak röfögött:

- Röf-röf-röf, ne sírj, királykisasszony, mindjárt otthon leszünk.

De még csak akkor vette elő a sírás igazán a királykisasszonyt, mikor a disznó megállt egy ól előtt, abba bevezette, ott a piszkos szalmára leültette.

- Röf-röf-röf, ez az én házam, királykisasszony!

Aztán megkínálta kukoricával:

- Röf-röf-röf, egyél, királykisasszony!

A királykisasszony csak sírt, sírt, míg az álom el nem nyomta.

- Röf-röf-röf - mondta a disznó -, csak aludjál, királykisasszony, holnap a bánatod örömre változik.

Aludt, aludt a királykisasszony, s másnap délig fel sem ébredett. Déli harangszóra kinyitja a szemét, s hát - láss csodát! - majd megvakul a szertelen ragyogástól! Disznóólban feküdt le, s ihol, palotában ébredett föl. Szalmára feküdt, s ihol, most selyem derékaljon fekszik. És ahogy kinyitotta a szemét, egy sereg lány szaladt az ágyhoz, és kérdezték nagy szívességgel:

- Mit parancsol, felséges kisasszony?

Egyszeribe hoztak neki szebbnél szebb ruhákat, csak úgy csillogtak ezüsttől, aranytól, gyémánttól, s felöltöztették módisan. Aztán bevezették a szomszéd szobába. Hát ott ül a terített asztalnál egy dali szép ifjú, szalad elébe, a kezét megfogja, s asztalhoz vezeti. És mondja neki a dali szép ifjú:

- Ülj le ide bátran, szép királykisasszony. Tied itten minden, amit a szemed lát. Tied vagyok én is, ha meg nem vetsz engem.

- Hát te ki vagy s mi vagy? - kérdezte a lány.

Mondta erre az ifjú:

- Majd elmondom neked, szépségem. Gyere most a kertbe.

Szépen a karjára vette a királykisasszonyt, s lementek a kertbe. S hát, amint lemennek, elejébe hajlik egy kis szőlőtőke, s szólnak a fürtjei:

- Szakíts le, szakíts le, szép királykisasszony!

- Ez a szóló szőlő! - mondta az ifjú.

Mentek tovább, s hát egy almafáról olyan szépen mosolyognak le rá a pici piros almák.

- Látod, itt van a mosolygó alma - mondta az ifjú.

Továbbmentek, s csak megcsendül egyszerre az egész kert! Néz a királykisasszony erre-arra, s kérdi:

- Mi cseng olyan szépen?

- Nézd - mondja az ifjú -, ott az a barackfa. Csengő barack terem rajta!

Hej, édes istenem, örült a királykisasszony, azt sem tudta, sírjon-e, nevessen-e nagy örömében.

- Látod - mondta az ifjú -, van az én kertemben szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack, amit te kívántál. Itt maradsz-e mostan, leszel-e a feleségem?

Nem kérette magát a királykisasszony, nyakába borult a szép ifjúnak, és azt mondta:

- Itt maradok biz én, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el tőled.

Az ifjú aztán elbeszélte neki, hogy ő királyfi volt, de egy gonosz tündér disznónak varázsolta, s azzal átkozta meg, hogy mindaddig az maradjon, míg nem akad egy lány, aki szóló szőlőt, mosolygó almát és csengő barackot kíván.

Még aznap hírül adták a királykisasszony apjának, hogy csak jöjjön egész udvarával a lakodalomra. De bezzeg csaptak is hét országra szóló lakodalmat.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

  

Szőlő készülhet papírból is és magából a szőlőből is készíthetünk kreatív alkotásokat.

       

  

 

 

Kívánunk minden kedves szülőnek és gyermekeiknek

 örömteli  év kezdést és kellemes időtöltést !