Február a Kéttornyúlaki Óvodában

Február 02- án a Pegazus Színházba látogattunk el, ahol a Holle anyó meséjét nézhették meg a gyermekek, a műsor nagy sikert aratott.

Február 07 – 26 között a nagyok vízhez szoktatása történt, igaz a végére a gyermeklétszámunk a betegségek miatt nagyon lecsökkent, de a gyerekek nagyon élvezték a vízzel való ismerkedést.


Február 09- Itt a farsang áll a bál…Óvodánkban a hagyományoknak megfelelően a szülőkkel együtt vígadtunk, öltöztünk jelmezbe és természetesen a tombolasorsolás sem maradhatott el, így mindenki egy kis emléket is hazavihetett. A közös tánc, a játékok, még jobban összekovácsolták a gyerekeket és a szülőket egyaránt.


Ebben a hónapban is a tehetséggondozó program keretében voltunk az Erdei ösvényeken Huszárokelőpusztán, ahol megfigyelhettük a természet ébredését, a hóvirágokat, a fák rügyezését, játszottunk a kövekkel és árkot is ugrottunk.

A Lépten -nyomon mobil környezeti nevelő program keretében az állati otthonoké volt a főszerep, Emese néni interaktív foglalkozása révén.