Honlap Bemutatkozás

umf.jpg

nfu.jpg

esza.jpg

migrans-emb155x96.jpg

pedagogus-emb155x78.jpg

Pápa TV

Tagóvoda választó



Erzsébetvárosi Óvoda

Múltunk

Óvodánk elődjét a Perutz testvérek alapították, akik szövő és fonóüzemeikben dolgozó munkásoknak munkáslakásokat, kulturális és szociális létesítményeket építettek.
Mai épületünk először kultúrház volt és a mellette lévő épületben csecsemőket és nagyobb testvéreiket is fogadták.
Később a Textilgyár óvodájaként működött már a mai épületben. Az óvoda délelőttös és délutános műszakban fogadta a gyerekeket. Városunk 1988-ban vette át a fenntartását.
 

Jelenünk
Beíratási körzetünk elsősorban az Erzsébetváros területe, innen kaptuk nevünket is. Gyermekeink a környékre jellemző családi házas környezetből jönnek. Közel van hozzánk a Liget, a Várkert, a Vasútállomás, a Jókai Művelődési Központ. Szívesen barangolunk a közeli parkokban, sétálunk el vonatokat nézni, de gyakran látogatjuk a JMK programjait is.
 

Tágas, árnyas óvodakertünk tanösvényén folyamatosan figyelemmel kísérhetik gyermekeink a környezetünkben található növények, állatok életét. Különböző mozgásformák gyakorlására udvarunk játszótere, és a nagyméretű tornaterem minden időben lehetőséget nyújt. 1.sz. kép
 

4 vegyes életkorú csoportunk  fogadja a hozzánk járó gyerekeket: Katica, Pillangó, Mackó és Őzike csoport.
 

Nevelési elveink, feladataink

  • Tiszteletben tartjuk, hogy a gyermek legfőbb tevékenysége a játék. Óvodában a tanulás és a játék nem különül el egymástól. A játékban minden tanulási tartalom – ismeret, emlékezet stb. - megjelenik.
  • Gyermekeinkkel való kapcsolatunkban alapvető minden kisgyermek szeretetteljes elfogadása
  • A Hagyományőrzés, a néphagyományok ápolása, a hagyományos népi ünnepek megünneplése átöleli mindennapjainkat. 2. sz. képKülönféle tevékenységek kipróbálására ösztönözzük gyermekeinket. Ehhez segítségünkre van a "Kompetencia Alapú Nevelés Óvodai Programcsomag” 3. sz kép
  • A Tehetséggondozást kiemelt feladatunknak tekintjük. Óvodánk „Kiválóan Akkreditált Tehetségpont”.  4-5. sz. kép 
  • A gyermekek biztonságérzetét derűs, családias, szeretet nyújtó légkör kialakításával erősítjük. Vidámság, melegség, elfogadás, bizalom fontos számunkra.
     

Mottónk – Dorothy Law Holtz : Egy élet a kezedben című versének részlete
„Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek,
Megtanulnak türelmesek lenni.
Ha a gyerekek bátorítva élnek,
Megtanulnak bizalommal élni.
Ha a gyerekek megbecsülve élnek.,
Megtanulják megbecsülve érezni magukat.
Ha a gyerekek méltóságban élnek,
Megtanulják az igazságot.
Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat,
Megtanulnak hinni.
Ha a gyerekek hitelesen élnek,
Megtanulják mit jelent szeretni.
Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek,
Megtanulják megkeresni a szeretet a világon.”